7 October 2013

231. Loreal - 916 Confettis

Ezt a napot egy igazán aranyos kis fedőlakkal fogom nektek feldobni, amit már nagyon régóta kinéztem magamnak, azonban egyszer sem adtam be a derekam. Egyik nap azonban 1+1 akció volt, így egy másik társával eljött hozzám, két legyet ütöttem egy csapásra. ;)

Loreal - 916 Confettis


Már az üvegen is jelzik, hogy ez nem más, mint egy kis fedőlakk. Tényleg nem túl nagy, az üvege ugyan akkora, mint a többi Loreal-nak. Az ecsete még mindig mennyei, bár az enyémnél volt pár csintalan szál, azokat levágtam, eléggé zavartak. De magáról a lakkról is ejtsünk pár szót. BÁRMILYEN színen jól tud mutatni, kivéve talán a feketét és a fehéret, ott elveszne ez a sok kicsi, édes, matt glitter. Ezen kívül még van benne pár mikrocsillám is, így még különlegesebb az összhatás.



A körmeimen egyetlen rétegben szerepel, már azzal is ennyi csillámocskát fel lehet vinni. Tényleg csak becézni tudom őket, mivel annyira aranyosak. :D Amit nagyon jól lehet látni, hogy a kis szemcsék igen visszafogottan csillan csak meg, így nem kell attól tartani, hogy szoros küzdelem után átveszik a hatalmat a körmeinken. 
Na, de a látvány után jöjjön egy két bibi. Sűrű volt a lakk. :S Nem tudom, hogy ez mindegyiknél így van-e nem bontogattam ki őket, de ez zavart engem. Kellett bele pár csepp hígító, de utána már tökéletes lett. A száradását pedig egy kis fedőlakkal kellett meggyorsítanom, de ez valószínű az állaga miatt volt.



Mindezeket félretéve imádom ezt a kis vackot. :) Annyi színen tudom még elképzelni, Halloween-i körmökhöz pedig pont jó díszítő lehet. Kíváncsi vagyok narancssárgán hogy mutat... Majd lehet arról is hozok egy bejegyzést. Upsz, elfelejtettem írni az alap színt. Ez nem más, mint az Essie 233A számú Miss Fancy Pants lakkja.

Mi a véleményetek erről a lakkról? valakinek tapasztalta már azt, amit én, vagy csak nem a legjobbat fogtam ki?



Maria


Facebook   |   Ask.fm   |   Bloglovin   |   Pinterest



16 comments:

  1. Nagyon szép fedőlakk, én is épp hasonlóra vadászom, de csak nem találok sehol.
    Most van 1+1 akció a loreal lakkokra?

    ReplyDelete
  2. Erre a fedőlakkra vágyom már régóta, de itthon sehol nincsen :-(

    ReplyDelete
  3. Nagyon szép! :) Megnézném mondjuk zölddel vagy pirossal is. ;)

    ReplyDelete
  4. Nekem is nagyon tetszik, bár még én se láttam itthon sehol :(

    ReplyDelete
  5. <3 nagyon tetszik!!

    ReplyDelete
  6. Hát ez valami mesés! Nekem való manikűr! Imádooom! :)

    ReplyDelete
  7. Engem nem fogott meg ez most :)

    ReplyDelete
  8. Annyira cuki, kár hogy kis hazánkig már nem jutott el... de a Flormar hasonló lakkját beszereztem <3

    ReplyDelete
  9. Őt én is nagyon szeretem, bár talán kicsit elhanyagoltam az utóbbi időben... pedig tényleg nagyon feldob mindent :)
    Én csak azt nem értem, Európában miért ilyen PICIK a L'Oreal lakkok....mutogatják őket az amcsi csajok a neten, és jóval nagyobbak azok az üvegek...

    ReplyDelete
  10. Nagyon tetszik! Pont ezen a színen nem, de egy királykéken vagy rózsaszínen nagyon imádnám a körmeimen.

    ReplyDelete
  11. díjat kaptál tőlem *-*
    http://juditnailpolishblog.blogspot.hu/2013/10/dijat-kaptam-i-have-received-awards.html

    ReplyDelete
  12. fairyland: Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de végre van egy kis időm. :) Szóval ez itt Hollandiában volt, de már a DM-ben is volt ilyen, így figyelgetni kell, hátha. :)

    djkaty: Óóóó, ezt nem tudtam. :S Remélem azért idővel otthonra is beszivárog. :)

    Moon Angel: Azok alatt is nagyon jól nézhet ki.

    S.: :D

    Azrail: Sajnálom, ahogy Katynek is írtam, nem tudtam, remélem lesz majd azért! :)

    Glitterfinger Lexa: Örülök, hogy ennyire tetszik! :)

    Elíz: Sajnálom. :( Szerencsére (a pénztárcáknak) vannak ilyen darabok. :D

    Ingrid, Tényleg, ott is van ilyen, akkor csajok, az olcsóbb, és majdnem ugyan ilyen! :)

    barbi: Igen, ez nekem is nagy kérdés.... Jó, így is van, amit nem használok el, de pl egy-egy pink árnyalat, vagy bordó simán el tud fogyni.

    Audrey80: Azokon is jó lehet, amikor használom más színen, majd arról is írok! ;)

    ReplyDelete
  13. nagyon gondolkozom a megvásárlásán, nagyon nagyon kecsegtető kis lakkocska <3

    ReplyDelete
  14. Nekem is megvan, de nekem nem sűrű. Sőt, féltem tőle, hogy majd nem szárad, de meglepődtem, hogy gyorsan.

    ReplyDelete